A sorozat előző részében körül jártuk a nyelvi relativizmus gyökereit és rámutattunk arra hogy ennek gyakorlati vetületei is van a számítógépes nyelvészetben ahova a sztochasztikus vs. szabály alapú megközelítés vitájaként került át. Napjainkban a relativizmus erős változatát szinte mindenki elveti, azonban Lera Boroditsky eredeti kísérletekkel próbálja meg bemutatni hogy bizonyos területeken igen is nagy hatással van nyelvünk gondolkodásunkra, Daniel Everett pedig rámutat arra hogy a nyelvi képességek nagyban kulturálisan determináltak (és talán a nyelv független elménk rekurzív képességeitől is). Természetesen ezek a kutatások önmagukban is érdekesek (mivel sok dolgot elárulnak rólunk), azonban van egy gyakorlati vetületük is, hiszen rávilágítanak arra hogy talán nem kezelhetők a nyelvek egy egységes keretben, továbbá az interakciódizájn területén is figyelmet érdemel az a tény hogy nyelvünk hatással van arra miképp érintkezünk a minket körülvevő világgal.
Szex, szintaxis és szemantika
A fenti címmel közölt dolgozatával "robbant be" a köztudatba Lera Boroditsky a Stanford fiatal kutatója. Mielőtt bárki rosszra gondolna, lehűtöm a kedélyeket, itt ugyanis a szex a nemre vonatkozik. Boroditsky nagyon ötletes kísérletekkel bizonyította hogy a nyelvünk (anyanyelvünk) hatással van gondolkodásunkra. Spanyol és német ill. spanyol és angol anyanyelvű beszélőkön végzett kísérleteiben adatokat gyűjtött arra nézve hogy amennyiben van az adott nyelvben nyelvtani nem az meghatározza a beszélő viszonyát egy-egy tárgyhoz (pl. milyen jelzőkkel illetnek egy nőnemű tárgyat, vagy egy hímneműt). Ha az illető második nyelvében eltérnek a nemek az elsőtől (spanyol-német), akkor a második nyelven is kimutatható ez a hatás (magyarán az anyanyelv hatása). Persze ez önmagában még csak egy különös érdekesség lenne. Azonban itt nem álltak meg a kutatók, módszeresen elkezdtek olyan különbségek után kutatni melyek szignifikánsak lehetnek. Ilyenek pl. hogy miképp érzékelik a beszélők az időt, milyen fogalmakkal rendelkeznek róla. Mi (és a világ nagy része) egy vízszintes vonalnak képzeljük el ami a múltból a jövőbe tart, előttünk a jövő áll, mögöttünk pedig a múlt van. Azonban egyes indián törzsek épp fordítva gondolkodnak, a múlt van előttük, a jövő pedig mögöttük. Azonban állítólag a kínaiak függőleges tengely mentén képzelik el az időt. A stanfordi kutatók rájöttek hogy ez alapvetően meghatározza pl hogyan hajtunk végre utasításokat vagy mesélünk el egy történetet. Olyan egyszerű fogalmak mint pl a jobb és bal oldal megkülönböztetése. Ugye milyen egyszerűnek tűnik hogy van bal, meg jobb kezünk. De milyen probléma számunkra ha valaki pl. azt mondja van valami a bal szemedben? Melyikben? Neked bal, vagy nekem? Sokan voltunk már hasonló helyzetben, amikor a bal-jobb megkülönböztetés nem ment. Ez azért van mert relatív hogy mi van a bal- és mi a jobb oldalon. Azonban vannak olyan nyelvek melyek abszolút pozíciókkal jelölik az irányokat (észak, dél, kelet stb.), és bizony kimutatható hogy ők sokkal jobban tájékozódnak ismeretlen terepen...
Vegyük azonban észre hogy Boroditsky nem állítja hogy ezek a különbségek lehetetlenné teszik a különböző nyelvi közösségek közötti megértést. Csupán annyit állít hogy bizonyos területeken igen is hatással van ránk hogy milyen nyelvi környezetben nőttünk fel. Boroditsky nem nyelvész, hanem pszichológus (ill. kognitívtudományt is tanult) de talán jól érzi hogy ezek a különbségek még nem gátjai egy univerzális nyelvelméletnek. Azonban annyi bizonyos hogy az interakciódizájn és ember-gép interakció területén nem hagyhatjuk figyelmen kívül eredményeit. Mivel eltérő metaforákkal írjuk le az időt mi itt a nyugati féltekén mint a kínaiak vagy Pápua Új-Guinea lakói, a felhasználói interfészek tervezésében nem árt ezeket figyelembe venni.
Számolhatunk-e a rekurzióval?
Daniel Everett fiatal korában Brazília őserdejében a pirahã törzs tagjait szerette volna megtéríteni, azonban élete 180 fokos fordulatot vett. Magával ragadta a bennszülöttek világa, elsajátította nyelvüket és meglepve tapasztalta hogy nem rendelkeznek a számunkra megszokott számfogalommal. A pirahã között végzett kutatásairól nagyon élvezetes best-sellert is írt Everett Don't Sleep, There are Snakes címmel.
Azonban Everett kutatásai nem csak az általa szeretett és óvott törzs egzotikus volta miatt érdekesek. Nagy figyelmet akkor kapott pirahã nyelv amikor a Chomsky-Hauser-Fitch vs Pinker-Jackendoff vita felpezsdítette a nyelv eredetéről szóló kutatásokat. Nagyon röviden, Chomsky és társai azt állítják hogy a rekurzió egyedül az emberre jellemző tulajdonság és a nyelv alapját képezi. Ez összhangban van Stanislas Dehaene kutatásaival, aki szerint a kifinomult számérzékhez elengedhetetlen a rekurzió képessége és ezzel egyedül mi emberek rendelkezünk. Amennyiben a pirahã ténylegesen kivételt képez és nem rekurzív (amire a számfogalom hiánya mellett más jelek is utalnak), akkor döntő lehet Everett szava a vitában.
Azonban ha nyelvünk csupán használója bizonyos esetekben a rekurziónak és nem inheresen rekurzív, továbbá hiányozhat a minimális számfogalom is egy nyelvből, akkor nyilvánvaló hogy általános tanulási elvek mentén sajátítjuk el anyanyelvünket. Így az általános szabályok felállítása nagyon behatárolt, hiszen nem tudhatjuk hogy a formális eszközökkel szépen leírható rekurziót milyen esetekben használhatjuk.
Érdemes megjegyezni hogy ez a megközelítés egészen közel kerül az erős relativizmushoz. Az általános elvek nagy fokú varianciát engednek meg a nyelvek között, és a variancia okai között nyilván megtalálhatjuk a környezeti és kulturális tényezőket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése