A konstrukciós nyelvelmélet egy új elméleti nyelvészeti irányzat. Újdonság a hagyományos nyelvelméletekhez képest, de újdonság a modern nyelvészetben tekintett hagyományos transzformációs generatív nyelvtanokhoz képest is. A konstrukciós nyelvelmélet és az elméletben megfogalmazott nyelvtanok a nyelv rétegződésének megfelelően, annak minden szintjén hozott már újat a számunkra. Újat a probléma megfogalmazásában, újat a probléma megoldásában. - Szemléletében pedig olyan irányzatoknak volt úttöröje, mint az Általánosított Frázisstruktúra-nyelvtan (GPSG) vagy az erre épülő Fejközpontú frázisstruktúra-nyelvtan (HPSG).
Az előző írásban felelevenítettük a nyelvelméletekkel kapcsolatos helytállósági, adekvátsági kritériumokat. A felelevenített hármas alapján, a megfigyelés, a leírás és a magyarázat szintjét ismét felhasználjuk a már ott jelzett indokkal, hogy megismerhessük és körbejárhassuk, felszínre hozzuk hogy a konstrukciós nyelvelméletek miben hoztak újat a számunkra.
A konstrukciós nyelvtanok alapjai
Egy pillanatra itt meg kell állnunk, mielőtt belemélyedhetünk a konstrukciós nyelvelmélet válaszaiba. A megállást arra fogjuk felhasználni, hogy egy-két fontos tételt kiemeljünk, fogalmat bemutassunk, amelyekre a későbbiek építkezhetünk.
Az első és legfontosabb észrevétel, hogy a konstrukciós nyelvtanok nem külön-külön írják le a szintaxist és a szemantikát. Egy konstrukciós nyelvtanban a szintaktikai és a szemantikai leírás összekapcsolódik. A kettőt együtt feleltethetjük meg egy-egy konstrukciónak.
Már elsőre látszik ebből, hogy olyan konvertálásokra a konstrukciós nyelvtanokban nincs szükségünk, mint például a kategóriális-nyelvtanok felhasználás, hogy leképezzük a frázisstruktúra-szabályokat a típusos logikára.
A másik fontos különbség, ami még ide az elejére kívánkozik, az a mondatelemzés és -előállítást érinti. A transzformációs generatív grammatikában a mondatokat generáljuk. Egy terminális szimbólumból jutunk el a nemterminális szimbólumokig, a mondat felszíni szerkezetéig. Az eljárás megfordítása pedig az elemzés módszertanát mutatja be.
A konstrukciós nyelvtanokban az előállítás és elemzés folyamata közelebb áll az alakfelismeréshez (Kálmán 2001:17). - Ezt informatikai szempontból talán úgy fogalmazhatjuk meg a legkönnyebben, hogy ez a nézet reguláris kifejezésekhez, a minta-illesztő eljárásnak felel meg. Előre definiált mintázatokat próbálunk illeszteni adott megnyilatkozásokra.
A megfigyelés szintje
Az előző bekezdésben már megpendítettük ezt a témát. A konstrukciós nyelvtanokban a megfigyelés szintjén nem arról a képességünkről adunk számot, hogy az beszélők hogyan képesek egy elhangzó szövegről eldönteni, hogy azok jólformált grammatikus mondatok-e. A konstrukciókban a nyelvtan a megfigyelés szintjén arról árulkodik, hogy „hangzó nyelvi formához jelentést és jelentéshez hangzó nyelvi formát tudunk társítani” (Kálmán 2001: 17). Ez az újítás implicit tartalmazza azt is, hogy lesznek olyan hangzó nyelvi adatok, amikkel nem tud egy beszédközösség tagja mit kezdeni. Nem tud hozzá jelentést társítani. De azt is magában foglalja, hogy azok a hangzó nyelvi adatok sem esnek ki a konstrukciós nyelvtanok elemzéséből, amelyeket csak véletlenül produkálunk.
A két példa, a két kiterjesztés előrevetíti, hogy nagyobb mintahalmazzal képes dolgozni a konstrukciós nyelvtan, hiszen olyan nyelvi adatokhoz is tud információs értéket társítani, amelyek agrammatikusak, de a beszédközösség tagjai megértenek és használnak. - A generatív grammatika „csupán” annyit állapít meg az ilyen esetekről, hogy agrammatikus formának minősülnek.
A megfigyelés szintjén kiterjesztéssel és egy új hozzáállással találkozunk. Az új hozzáállással kapcsolatban a mintázatok, a konstrukciók felismerése és előállítását emelhetjük ki. A kiterjesztésnek pedig azt, hogy nagyobb adatmennyiség az, amiről állítást tehetünk a konstrukciós keretben.
Leírás szintje
Vegyük a mondatelemzéseket! Milyen tulajdonságú egy tipikus generatív nyelvészeti mondatelemzés? Ha a fa szerkezetek felrémlenek előttünk, ne is menjünk tovább. A mondatelemzési eljárás tipikusan és kizárólagosan hierarchikus felépítésűek (Kálmán 2001: 16). Egy terminális szimbólumból vezetjük le a mondatok felszíni szerkezetét. Egy S, vagy az É.Kiss-féle modellben Cp a főkategória, aminek minden további terminális szimbólum alá van rendelve. Ez a szabályok, az újraírószabályokban is tetten érhető. Egy „Cp-t írj újra úgy, mint egy V' VP” [ejtsd 'v-vonás VP'].
Ez a vonás, a hierarchikus felépítés és ennek észrevétele nem új keletű. Történetileg a generatív nyelvelmélet a formális nyelvek elméletből érkezett, lett meghonosítva a nyelvészetben és hatott később vissza a formális nyelvek elméletére (l. már nincs olyan formális nyelvekkel foglalkozó szakkönyv, amelynek az utolsó egynéhány fejezetében fel nem ütné a fejét az NP-szerkezet tárgyalása).
Ezzel ellentétesen a konstrukciós nyelvtanok szakítanak ezzel a hagyománnyal. A konstrukciós nyelvtanban nem újraírószabályokkal írjuk le a nyelveket, hanem a már említett mintázatokkal dolgozunk. A minta-illesztő eljárás sokkal több szabályt (konstrukciót) követel meg, mint egy generáló szabályalapú nyelvtan. Az általánosabb mintákból haladunk a speciálisabb minták felé a leírás szintjén, de az elemzés során, ha egy megnyilatkozásra két minta is illeszthető, akkor a speciálisabb leírást kell alapul vennünk (Kálmán 2001: 87-89). - Ha az illesztés sikerrel jár, akkor pedig nem csak a megnyilatkozás szerkezeti leírását, hanem a szerkezeti leírással együtt a szemantikai leírását is megkapjuk.
(A hierarchikus felépítésről valójában a konstrukciós nyelvtanok sem mondanak le. Csupán a hierarchiát nem a szabályokban, hanem a mintázatoknál követelik meg. Egy általánosabb minta hierarchikusan a speciálisabb minta szülőjeként is értelmezhető.)
Magyarázat szintje
A nyelvelsajátítással kapcsolatban régebben is nagyobb viták alakultak ki, amelyek a mai napig sem értek nyugvó pontra. A vita fonalának felvételéhez vegyük azt az állítást, hogy a „nyelvhasználók képesek olyan mondatokat megérteni és produkálni, amelyeket még sohasem hallottak azelőtt”. Ez a képességünk, hogy valóban, olyan mondatok állítunk elő nap-nap után, amelyeket még sohasem hallottunk.
Ezt az állítást használhatjuk fel a generatív grammatika tételének bizonyításához, hogy a nyelvek grammatikája valójában egy generáló szerkezet, egy generáló gép. Ez az automata a nyelv szabályait felhasználva képes azelőtt nem létező mondatok előállítására és felismerésére.
Az állítást ne engedjük még el. Az állítás másik értelmezése is lehetséges. Erre hívja fel a figyelmünket a konstrukciós nyelvtanok. Bár valóban új megnyilatkozásokról beszélhetünk, ez az újdonság mégsem feltétlenül jelenti a teremtést, az alkotást abban az értelmben, ahogy fent használjuk, hogy egy új megnyilatkozást alkotunk. Ez az alkotási folyamat inkább közelít ahhoz a gondolkodási módhoz, amit minta-követő gondolkodásnak nevezhetünk. Nem a szabályszerűségeket ismeri fel a nyelvelsajátító és végképp nem a törvényszerűségeket a nyelvben, hanem „csak” arról van szó, hogy egy konstrukciót használ fel újra, tölt fel újra, mintázatukban nagyon hasonló megnyilatkozásokat produkálunk ilyenkor.
A „Nézd, itt egy tehén” mondatot lehet, hogy még soha életemben nem hallottam, de mégis, a „Nézd, itt egy ...” konstrukciós felismerem benne. Meg tudom állapítani róla, hogy egy rámutatásról van szó. A tárgya az, amire szeretné a beszélő felhívni a figyelmemet. - Ebben az esetben, ha én olyan környezetben élek, ahol nem gyakoriak a tehenek, mint például Máltán, akkor ez a mondat számomra teljesen új lehet, mert ritka, hogy a környezetben egy tehén jelenjen meg, amire ezzel a felkiáltással rá lehet mutatni. A konstrukciót, mintázatot ismerem azzal a tárggyal, hogy „Nézd, itt egy ló” vagy a „Nézd, itt egy kecske”, sőt, képes vagyok megkülönböztetni ezt a konstrukciót a „Nézd, itt a Jani” felkiáltástól, ami azt a plusz jelentést is hordozza a számomra, hogy egy olyan Janiról beszélünk, amely mind a beszélőnek, mind a hallgatónak közös ismerőse, mindketten ismerik. (Pontosítva csak azt feltételezhetjük, hogy a beszélő feltételezi, hogy hallgató is tudja, hogy ki az „a Jani”).
Ebben az esetben mégsem állíthatjuk azt, hogy egy olyan mondatot vagyok képes felismerni és értelmezni, amit soha nem hallottam. A kokrét megnyilatkozás új lehet a számomra, de ahhoz kísértetiesen hasonló mintázatok százai már a rendelkezésemre állnak.
Kompetencia – Performancia / Adatbázis – Esetalapú okoskodás
Ezt a nyelvelsajátítás területén megfogalmazhatjuk precízebben is. Míg a generatív grammatikában kompetenciáról és performanciáról szoktunk beszélni, tehát a nyelvnek a tudását és a nyelvtudásunk használatát; addig a konstrukciós nyelvelméletben a fogalompárnak az adatbázist és az esetalapú okoskodást feleltethetjük meg (Kálmán 2001: 20-21).
Az adatbázisunkba (kompetencia párja) olyan információk kerülnek tárolásra, mint az eset, amikor használjuk, ez tágabban a szituációnak felel meg. A döntés, hogy milyen konstrukciót használtunk vagy használnak mások. Végül az indoklás, hogy például megértette e a beszédpartner a mondanivalónkat.
Az esetalapú okoskodás (kompetencia párja) pedig az adatbázisunk felhasználásának módja. Ez a számítógépes nyelvészetben már ismerősebben cseng. Ilyen például, hogy az adatbázis bejegyzéseihez milyen valószínűséget rendelünk, rendelhetünk. Az aktuális szituáció mennyire hasonlít egy régebbi szituációra, mennyiben különbözik attól. A különbség megragadásának milyen módja áll a rendelkezésünk?
(Mielőtt félreérthetővé válna, az adatbázis itt inkább kognitív metafora. Formája hasonlíthat az adatbázisokra, de valójában senki nem állítja azt, hogy az emberi elme egy gép lenne, amelyben valódi adatbázis működik.)
Összefoglaló
Ebben a írásban áttekintettük a konstrukciós nyelvelméletek alapvető különbségeit, újításait. Megnéztük, hogy milyen válaszokat kínálnak a megfigyelés, a leírás és a magyarázat szintjén. Közben láthattunk egy példát és talán el is gondolkodtunk rajta, hogy ezt az új szemlélet hogyan és miként illeszthetjük be és alkalmazhatjuk a saját munkánk, a saját nyelvleírási gyakorlatunk során.
Kálmán, László 2001: Konstrukciós nyelvtan, Tinta könyvkiadó, Budapest
Az előző írásban felelevenítettük a nyelvelméletekkel kapcsolatos helytállósági, adekvátsági kritériumokat. A felelevenített hármas alapján, a megfigyelés, a leírás és a magyarázat szintjét ismét felhasználjuk a már ott jelzett indokkal, hogy megismerhessük és körbejárhassuk, felszínre hozzuk hogy a konstrukciós nyelvelméletek miben hoztak újat a számunkra.
A konstrukciós nyelvtanok alapjai
Egy pillanatra itt meg kell állnunk, mielőtt belemélyedhetünk a konstrukciós nyelvelmélet válaszaiba. A megállást arra fogjuk felhasználni, hogy egy-két fontos tételt kiemeljünk, fogalmat bemutassunk, amelyekre a későbbiek építkezhetünk.
Az első és legfontosabb észrevétel, hogy a konstrukciós nyelvtanok nem külön-külön írják le a szintaxist és a szemantikát. Egy konstrukciós nyelvtanban a szintaktikai és a szemantikai leírás összekapcsolódik. A kettőt együtt feleltethetjük meg egy-egy konstrukciónak.
Már elsőre látszik ebből, hogy olyan konvertálásokra a konstrukciós nyelvtanokban nincs szükségünk, mint például a kategóriális-nyelvtanok felhasználás, hogy leképezzük a frázisstruktúra-szabályokat a típusos logikára.
A másik fontos különbség, ami még ide az elejére kívánkozik, az a mondatelemzés és -előállítást érinti. A transzformációs generatív grammatikában a mondatokat generáljuk. Egy terminális szimbólumból jutunk el a nemterminális szimbólumokig, a mondat felszíni szerkezetéig. Az eljárás megfordítása pedig az elemzés módszertanát mutatja be.
A konstrukciós nyelvtanokban az előállítás és elemzés folyamata közelebb áll az alakfelismeréshez (Kálmán 2001:17). - Ezt informatikai szempontból talán úgy fogalmazhatjuk meg a legkönnyebben, hogy ez a nézet reguláris kifejezésekhez, a minta-illesztő eljárásnak felel meg. Előre definiált mintázatokat próbálunk illeszteni adott megnyilatkozásokra.
A megfigyelés szintje
Az előző bekezdésben már megpendítettük ezt a témát. A konstrukciós nyelvtanokban a megfigyelés szintjén nem arról a képességünkről adunk számot, hogy az beszélők hogyan képesek egy elhangzó szövegről eldönteni, hogy azok jólformált grammatikus mondatok-e. A konstrukciókban a nyelvtan a megfigyelés szintjén arról árulkodik, hogy „hangzó nyelvi formához jelentést és jelentéshez hangzó nyelvi formát tudunk társítani” (Kálmán 2001: 17). Ez az újítás implicit tartalmazza azt is, hogy lesznek olyan hangzó nyelvi adatok, amikkel nem tud egy beszédközösség tagja mit kezdeni. Nem tud hozzá jelentést társítani. De azt is magában foglalja, hogy azok a hangzó nyelvi adatok sem esnek ki a konstrukciós nyelvtanok elemzéséből, amelyeket csak véletlenül produkálunk.
A két példa, a két kiterjesztés előrevetíti, hogy nagyobb mintahalmazzal képes dolgozni a konstrukciós nyelvtan, hiszen olyan nyelvi adatokhoz is tud információs értéket társítani, amelyek agrammatikusak, de a beszédközösség tagjai megértenek és használnak. - A generatív grammatika „csupán” annyit állapít meg az ilyen esetekről, hogy agrammatikus formának minősülnek.
A megfigyelés szintjén kiterjesztéssel és egy új hozzáállással találkozunk. Az új hozzáállással kapcsolatban a mintázatok, a konstrukciók felismerése és előállítását emelhetjük ki. A kiterjesztésnek pedig azt, hogy nagyobb adatmennyiség az, amiről állítást tehetünk a konstrukciós keretben.
Leírás szintje
Vegyük a mondatelemzéseket! Milyen tulajdonságú egy tipikus generatív nyelvészeti mondatelemzés? Ha a fa szerkezetek felrémlenek előttünk, ne is menjünk tovább. A mondatelemzési eljárás tipikusan és kizárólagosan hierarchikus felépítésűek (Kálmán 2001: 16). Egy terminális szimbólumból vezetjük le a mondatok felszíni szerkezetét. Egy S, vagy az É.Kiss-féle modellben Cp a főkategória, aminek minden további terminális szimbólum alá van rendelve. Ez a szabályok, az újraírószabályokban is tetten érhető. Egy „Cp-t írj újra úgy, mint egy V' VP” [ejtsd 'v-vonás VP'].
Ez a vonás, a hierarchikus felépítés és ennek észrevétele nem új keletű. Történetileg a generatív nyelvelmélet a formális nyelvek elméletből érkezett, lett meghonosítva a nyelvészetben és hatott később vissza a formális nyelvek elméletére (l. már nincs olyan formális nyelvekkel foglalkozó szakkönyv, amelynek az utolsó egynéhány fejezetében fel nem ütné a fejét az NP-szerkezet tárgyalása).
Ezzel ellentétesen a konstrukciós nyelvtanok szakítanak ezzel a hagyománnyal. A konstrukciós nyelvtanban nem újraírószabályokkal írjuk le a nyelveket, hanem a már említett mintázatokkal dolgozunk. A minta-illesztő eljárás sokkal több szabályt (konstrukciót) követel meg, mint egy generáló szabályalapú nyelvtan. Az általánosabb mintákból haladunk a speciálisabb minták felé a leírás szintjén, de az elemzés során, ha egy megnyilatkozásra két minta is illeszthető, akkor a speciálisabb leírást kell alapul vennünk (Kálmán 2001: 87-89). - Ha az illesztés sikerrel jár, akkor pedig nem csak a megnyilatkozás szerkezeti leírását, hanem a szerkezeti leírással együtt a szemantikai leírását is megkapjuk.
(A hierarchikus felépítésről valójában a konstrukciós nyelvtanok sem mondanak le. Csupán a hierarchiát nem a szabályokban, hanem a mintázatoknál követelik meg. Egy általánosabb minta hierarchikusan a speciálisabb minta szülőjeként is értelmezhető.)
Magyarázat szintje
A nyelvelsajátítással kapcsolatban régebben is nagyobb viták alakultak ki, amelyek a mai napig sem értek nyugvó pontra. A vita fonalának felvételéhez vegyük azt az állítást, hogy a „nyelvhasználók képesek olyan mondatokat megérteni és produkálni, amelyeket még sohasem hallottak azelőtt”. Ez a képességünk, hogy valóban, olyan mondatok állítunk elő nap-nap után, amelyeket még sohasem hallottunk.
Ezt az állítást használhatjuk fel a generatív grammatika tételének bizonyításához, hogy a nyelvek grammatikája valójában egy generáló szerkezet, egy generáló gép. Ez az automata a nyelv szabályait felhasználva képes azelőtt nem létező mondatok előállítására és felismerésére.
Az állítást ne engedjük még el. Az állítás másik értelmezése is lehetséges. Erre hívja fel a figyelmünket a konstrukciós nyelvtanok. Bár valóban új megnyilatkozásokról beszélhetünk, ez az újdonság mégsem feltétlenül jelenti a teremtést, az alkotást abban az értelmben, ahogy fent használjuk, hogy egy új megnyilatkozást alkotunk. Ez az alkotási folyamat inkább közelít ahhoz a gondolkodási módhoz, amit minta-követő gondolkodásnak nevezhetünk. Nem a szabályszerűségeket ismeri fel a nyelvelsajátító és végképp nem a törvényszerűségeket a nyelvben, hanem „csak” arról van szó, hogy egy konstrukciót használ fel újra, tölt fel újra, mintázatukban nagyon hasonló megnyilatkozásokat produkálunk ilyenkor.
A „Nézd, itt egy tehén” mondatot lehet, hogy még soha életemben nem hallottam, de mégis, a „Nézd, itt egy ...” konstrukciós felismerem benne. Meg tudom állapítani róla, hogy egy rámutatásról van szó. A tárgya az, amire szeretné a beszélő felhívni a figyelmemet. - Ebben az esetben, ha én olyan környezetben élek, ahol nem gyakoriak a tehenek, mint például Máltán, akkor ez a mondat számomra teljesen új lehet, mert ritka, hogy a környezetben egy tehén jelenjen meg, amire ezzel a felkiáltással rá lehet mutatni. A konstrukciót, mintázatot ismerem azzal a tárggyal, hogy „Nézd, itt egy ló” vagy a „Nézd, itt egy kecske”, sőt, képes vagyok megkülönböztetni ezt a konstrukciót a „Nézd, itt a Jani” felkiáltástól, ami azt a plusz jelentést is hordozza a számomra, hogy egy olyan Janiról beszélünk, amely mind a beszélőnek, mind a hallgatónak közös ismerőse, mindketten ismerik. (Pontosítva csak azt feltételezhetjük, hogy a beszélő feltételezi, hogy hallgató is tudja, hogy ki az „a Jani”).
Ebben az esetben mégsem állíthatjuk azt, hogy egy olyan mondatot vagyok képes felismerni és értelmezni, amit soha nem hallottam. A kokrét megnyilatkozás új lehet a számomra, de ahhoz kísértetiesen hasonló mintázatok százai már a rendelkezésemre állnak.
Kompetencia – Performancia / Adatbázis – Esetalapú okoskodás
Ezt a nyelvelsajátítás területén megfogalmazhatjuk precízebben is. Míg a generatív grammatikában kompetenciáról és performanciáról szoktunk beszélni, tehát a nyelvnek a tudását és a nyelvtudásunk használatát; addig a konstrukciós nyelvelméletben a fogalompárnak az adatbázist és az esetalapú okoskodást feleltethetjük meg (Kálmán 2001: 20-21).
Az adatbázisunkba (kompetencia párja) olyan információk kerülnek tárolásra, mint az eset, amikor használjuk, ez tágabban a szituációnak felel meg. A döntés, hogy milyen konstrukciót használtunk vagy használnak mások. Végül az indoklás, hogy például megértette e a beszédpartner a mondanivalónkat.
Az esetalapú okoskodás (kompetencia párja) pedig az adatbázisunk felhasználásának módja. Ez a számítógépes nyelvészetben már ismerősebben cseng. Ilyen például, hogy az adatbázis bejegyzéseihez milyen valószínűséget rendelünk, rendelhetünk. Az aktuális szituáció mennyire hasonlít egy régebbi szituációra, mennyiben különbözik attól. A különbség megragadásának milyen módja áll a rendelkezésünk?
(Mielőtt félreérthetővé válna, az adatbázis itt inkább kognitív metafora. Formája hasonlíthat az adatbázisokra, de valójában senki nem állítja azt, hogy az emberi elme egy gép lenne, amelyben valódi adatbázis működik.)
Összefoglaló
Ebben a írásban áttekintettük a konstrukciós nyelvelméletek alapvető különbségeit, újításait. Megnéztük, hogy milyen válaszokat kínálnak a megfigyelés, a leírás és a magyarázat szintjén. Közben láthattunk egy példát és talán el is gondolkodtunk rajta, hogy ezt az új szemlélet hogyan és miként illeszthetjük be és alkalmazhatjuk a saját munkánk, a saját nyelvleírási gyakorlatunk során.
Kálmán, László 2001: Konstrukciós nyelvtan, Tinta könyvkiadó, Budapest
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése