Facebook oldalunk immár inkLink néven fut és az inklink blogot tünteti fel mint "hivatalos" oldal. Az inkLink amolyan ernyőszervezet fogja össze a hazai open data, adatújságírás és kapcsolódó irányzatok tevékenységeit. Ennek része ezentúl az NLP meetup is és ennek rendelünk alá minden itt indított kezdeményezést és az azokat támogató eszközöket (Facebook oldal, Twitter fiók, stb.) Azoknak, akik a szigorúan szakmai dolgok miatt olvasták ezt a blogot, ajánlom a Kerső Világot, ahol továbbra is az információkinyerés és a nyelvtechnológia a fő téma. Terveink szerint a Nyelv és Tudomány oldalain rendszeresen fognak megjelenni olyan írások melyekben a nyelvtechnológiát vetjük be egy-egy téma feltárására - régi szerzőinkre itt számítunk és ennek első darabja már meg is jelent.
Ez az utolsó előtti poszt ezen a blog. Remek három évet szerzett nekem a Számítógépes nyelvészet! Megismertem sok ember, találtam munkát és sokat tanultam. Külön köszönet illeti meg R. Kovács Enikőt, Gerő Dávidot és Tempfli Pétert, akik a blog szerzői voltak. A blogolásra nagyon rákattantam és folytatni fogom, csak más formában, (kicsit) más témákkal és sokkal kisebb dózisban. Az utolsó posztban fogom megírni hogy hol és miről vezetem majd az új blogot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése