A beszédfeldolgozás terén már elterjedtek az információelméleti módszerek és a sokáig egzotikusnak tartott korpusznyelvészetből lassan de biztosan átszivárog ez a megközelítés a fősodorba is (olyannyira hogy már nem csupán a számítógépes nyelvészek számára illik tudni valamit erről a területről hanem a pszicholingvisták, fonetikusok/fonológusok, kognitivisták is egyre jobban foglalkoznak a témával). Pierce klasszikusa a szó legnemesebb értelmében vett ismeretterjesztő mű ami segít betekinteni a területre, megérteni az alapfogalmakat és mérlegelni hogy mit tudnánk hasznosítani.
- John R. Pierce: An Introduction to Information Theory: Symbols, Signals and Noise
- Dover Publications, Dover Science Books, 1980 (második kiadás)
- 306 oldal
- a kötet megvásárolható a Számítógépes nyelvészet könyvespolcon
A zajos csatorna (noisy channel), a bit vagy az "információ kódolása" bekerültek a hétköznapi beszédbe is, ám aki belevág ebbe a kötetbe annak fel kell készülnie arra hogy ezek a fogalmak nem egyszerűek, ahhoz hogy tényleges értelemmel töltsük fel őket kis idiolektusunkban bizony erőfeszítést kell hoznunk, ami bizonyos szintű matematikát jelent. Nem kell elborzadni, középiskolai háttérismeretekkel és odafigyeléssel nagyon élvezhető olvasmány Pierce műve. Átlagos háttérrel is érthető, de úgy gondolom azok vehetik igazán hasznát akik valamennyire már otthonosan mozognak a korpusznyelvészet területén (a blogon bemutatott bevezető könyvek pl. ez és ez megfelelő kiindulást jelentenek, de a legjobb ha pl. Oakes Statistics for Corpus Linguistics-ét is ismeri a lelkes olvasó).
A könyvnek van egy ritmusa amit remekül rakott össze a szerző. A felvezető fejezet (The World and Theories) már már tudományfilozófiai fejtegetés arról hogy mi is a tudomány dolga (nem meglepő hogy egy erősen empirista felfogást olvashatunk, de nem radikálisat és szerintem ez rendben is van). A második fejezet az információelmélet előzményeivel ismertet meg minket (itt már előjönnek szép egyenletek és távírók is). Általánosan elmondható hogy egy-egy nehezebb, technikaibb rész után mindig egy-két "mesélősebb" fejezet következik és ez remek ritmust ad az olvasásnak.
A következő három fejezet adja a könyv gerincét. Ezek közül az első (III. A Mathematical Model) Shannon tanulmányának központi részét foglalja össze Pierce, majd a kódolás és a bit fogalma (IV. Encoding and Binary Digits) és végül az entrópia (V. Entropy). Különösen izgalmas hogy a kérdések kvázi-nyelvi köntösben vannak megfogalmazva.
Számunkra talán a legizgalmasabb a hatodik (Language and Meaning) és a tizenkettedik fejezet (Information Theory and Psychology), mely "korát megelőzve" előre vetíti a mai irányzatokat.
A hetedik (Efficient Encoding), nyolcadik (The Noisy Channel) és kilencedik (Many Dimensions) fejezet a legnehezebb. Szerencsére nem traktál minket a szerző hosszú levezetésekkel, de informálisan bemutatni ilyen nehéz fogalmakat nem egy könnyű séta! A tizedik fejezet első (Information Theory and Physics) sorban azoknak lehet érdekes akiket érdekel a fizika (hiszen pl az entrópia fogalmát innét általánosítja az információelmélet). A kibernetikai rész (XI. Cybernetics) jó áttekintés, de inkább történetileg érdekes. Az utolsó két fejezet (XIII. Information Theory and Art, XIV. Back to Communication Theory) pedig amolyan levezető és gondolatébresztő.
Összegezve a könyv azt nyújtja amit ígér, egy átfogó képet az információelméletről. Akiket nem érdekel különösebben ez a terület, azok kapnak egy áttekintést, akik pedig szeretnének tovább indulni jó alapokra tesznek szert (kb. egy alapszókincsre) ha elolvassák. A kora (32 éve jelent meg) ne riasszon vissza senkit, ma sem találni jobb ismeretterjesztő művet a témában.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése