A napokban érdekes vita bontakozott ki a twitterszférában Melodye Dye alias @moximer Let's stop mistaking 'thought experiments' for science posztja kapcsán. A régi racionalizmus vs empirizmus kérdés merült fel metodológiai köntösben: elfogadhatóak-e a nyelvész grammatikai ítéletei? Vannak akik kétségbe vonják a korpusznyelvészet korlátlan megbízhatóságát (pl @asayeed), mások szerint szigorúan empirista alapon kell állnunk (pl. Jeremy Kahn alias @trochee - vele készített interjúnkat elolvashatod itt) én azonban amellett szeretnék röviden érvelni hogy a nyelvészet nem természettudomány, nem is lesz az soha és ez így jó!
Mi az a paradigma?
Thomas Kuhn a Tudományos forradalmak szerkezete című könyvében a paradigmát mint a bevett tudományos nézet alapjait írja le. Ezek közé tartozik hogy kialakul az "utánpótlás-nevelés" bevett menete, milyen tankönyvekből tanulnak a fiatalok, milyen példákon keresztül sajátítják el a tudomány praxisát, mit illik elolvasni, mit fogadunk el helyes érvelésnek és mit nem, mi merülhet fel egyáltalán kérdésként és mi nem. Ez alkotja a normál tudomány magját, ami azért normál mert nem zavarja éppen semmi, adottak a problémák és a megoldandó feladatok, a tudományos tevékenység így egyfajta rejtvényfejtés. Azonban a paradigma nem fed le mindent, csak elég sok dolgot. Néha azonban az ifijú titánok elővesznek olyan kérdéseket melyek kívül esnek a paradigma hatókörén, vagy a periférián fekszenek mint "nem éri meg vele foglalkozni kérdések". Maguk a tudományos elméletek sem kristálytisztán ellentmondásmentesek! Vannak anomáliák, melyeket csűrés-csavarással tesznek a kutatók elfogadhatóvá. Amikor "zavar keletkezik az erőben", azaz egy anomália szétfeszíti a meglévő paradigmát, lázas keresés kezdődik, majd egyszer csak egy új elmélet köré kezdenek csoportosulni a kutatók és lassan megjelenik egy új paradigma. (Kuhn mellett Feyerabend és Lakatos is kimutatta hogy gyakran externális, azaz a tudományon kívüli gazdasági, társadalmi hatások is beleszólnak abba hogy melyik paradigma győz!)
A paradigma és a paradigmaváltás fogalma beszivárgott a hétköznapokba, de ne felejtsük el hogy nem alkalmazható mindenre! Kuhn fizikus volt eredetileg, és elméletét a természettudományokra tartotta alkalmazhatónak (és magát a paradigma fogalmat is feladta inkább!). A bölcsészettudományok területén azonban szerintem csak megszorításokkal alkalmazható a fogalom. Egy BTK-n nem találunk bevett nézeteket! Sok-sok iskola él egymás mellett, nem találunk olyan általánosan elfogadott tankönyveket melyeket Ázsiától Latin-Amerikáig használnak. Gyakran még egy tanszéken belül sem találunk elméleti egységet az ott dolgozók között!
Így természetesen merül fel a kérdés hogy mi a helyzet a nyelvészettel. Itt is azt látjuk hogy az egységes elméleti hátteret vallók száma csekély. Vannak olyan irányzatok melyek alá alig pár tucat nevet tudunk összeszedni az öt kontinensről! Az alapvető metodológiai megosztottság két hagyományra vezethető vissza, a durván racionalista irány sokkal inkább a matematika és a logika eszközeivel próbálja meg leírni a nyelvet, még az empiristák az adatokra szorítkozva próbálnak boldogulni. Így nevezzük ezt a két versengő paradigmának, de ne feledjük a racionalisták sokfélék, a minimalista program híveitől a HPSG művelőin át a legegzotikusabb grammatikák elkötelezettjei tartoznak ide. Az empiristák között is nagy a szórás, a korpusznyelvészektől a pszicholingvistákon át a szociolingvistákig ide sorolnak sokan mindenkit aki a "performanciát" vizsgálja.
In varietate concordia
Azaz egység a sokféleségben, ez az EU hivatalos jelmondata, és az én nyelvészeti hitvallásom is. Hogy miért? A nyelv vizsgálata tudományos alapon természetesen lehetséges, de nem vezet minden esetben eredményre. Vannak akik a természettudományokhoz szeretnék közelíteni a nyelvészetet hogy bizonyos kérdéseket megválaszolhassunk (ennek egy remek példája Hannah Little - @hanachronism - vendégposztja blogunkon). Én ezt a nézőpontot elfogadom, de nem hiszem hogy ez egy kizárólagos irány lenne. A biológia válaszokat adhat arra hogy milyen természetes korlátai vannak az emberi nyelvnek, hogyan alakult ki, hogy miért szerveződik szabályok szerint, de hogy milyenek azok a szabályok azt már nem tudja megválaszolni. A generatív elméletek nagyon szépen leírják hogy minimális szabályok alkalmazásával hogyan írhatjuk le nyelvünket, nem adnak választ arra hogy miért van tele minden nyelv metaforákkal, hogyan változik a nyelv, milyen a különböző regiszterek viszonya, miért olyan nagy a különbség a kompetencia és a performancia között. A korpusznyelvészek mesterei a "kis" kérdéseknek és rombolják le a generativisták nagy elméleteit. De ez csak azért van mert irdatlan nagy adathalmazon dolgoznak és a középtől való legkisebb eltérésre is találnak adatot.
Lehet-e egy olyan elméletet találni ami mindezt tudja? Erre egy egyértelmű nem a válasz! Alapvető logikai tétel: egy nem-konzisztens halmazból biza minden következik! A nyelv esetében nem egy természeti jelenséggel van dolgunk, hanem egy társadalmi, emberi (vallásosak számára isteni) kreációval amire nem tudjuk ráhúzni egy az egyben a természettudományok eszköztárát (és ott is gondot okoz hogy nem direktbe találkozunk a valósággal, hanem mi alkotunk arról képet!).
Ezért én pragmatista vagyok! Ha egy elmélet tartható valamennyire én elfogadom. Összeegyeztetni nem lehet őket mert különböző szintekről szólnak és a nyelvről alkotott fogalmuk eltérő. Egy korpusz értékes információval szolgálhat számunkra, viszonyítási pont lehet egy grammatikusnak, egy számítógépes nyelvésznek vagy éppen egy szociolingvistának is. Egy probabilisztikus parser segíthet automatikusan elemezni egy korpuszt, de ezek után senki nem tiltja hogy generatív elméletet használva keressek érdekes szerkezeteket. Statisztikai módszerekkel alkothatok szóklasztereket és nyugodtan érvelhetek a kapott struktúrán egy DL reasoner-rel. Keverni nem tudom az elméleteket, de nem is tudok elköteleződni egyik mellett sem, mert mindegyik másra jó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése