Könyvismertető: Az Üveghegyen innen

Tolnai Tímea vendégposztja

Az érdeklődők számára egy olyan könyvet kínálok lapozgatásra, mely nem csupán nyelvészek, pedagógusok hasznos társa lehet, hanem szülőknek, diákoknak, határon túl élő magyaroknak, egyszóval mindenkinek, aki törődik anyanyelvének ápolásával. A könyvet – határon túli kiadás lévén – nyomtatott formában talán nehézkes lehet beszerezni, ám a Magyar Elektronikus Könyvtárból bárki számára könnyen és gyorsan elérhető itt.

• Csernicskó Istávn - Kontra Miklós (szerk.): Az üveghegyen innen - Anyanyelvváltozatok, identitás és magyar anyanyelvi nevelés
• PoliPrint, II. Rákóczi Ferenc KMF, 2008
• Elektronikus verzió a Magyar Elektronikus könyvtár oldalán: http://mek.oszk.hu/08100/08144/cimkes.html

„A kötet a VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus azonos című szimpóziumán elhangzott előadások anyagát gyűjti össze. A tanulmányok a magyar nyelv oktatásának tantárgy-pedagógiája, az anyanyelv különböző változatainak oktatása, valamint az anyanyelvi nevelés és az azonosságtudat összefüggéseinek témakörét járják körül.”

Napjaink globalizált világában egyre fontosabbá válik az egyediség keresése, a gyökerek ápolása. Anyanyelvünk létfontosságú támponttá vált, s itt nem csupán a standard magyar nyelvre gondolok, hanem a nyelvjárásokra, csoportnyelvekre, nyelvváltozatokra is. Ez utóbbiak erősítik a közösséghez tartozás érzését, láthatatlan szálak kötik így egybe az alföldi szögedies, az ízes erdélyi, vagy a különleges somlói nyelvjárást beszélőket. Ez a kötet elsősorban a nyelvek közösségformáló, identitásképző jellegét veszik vizsgálódásuk tárgyául, olyan fontos témákat taglalva, mint a nyelvtanoktatás keretei és módszerei, a nyelvi stigmatizáció (negatív megkülönböztetés, megbélyegzés).

A kötet kezdő fejezetében az egyik szerkesztő Kontra Miklós bevezető gondolatait olvashatjuk a magyarországi nyelvtanoktatással kapcsolatos aggályairól. Az állami iskolákban elsősorban a standard magyart tanítják, nem tolerálják a nyelvjárási nyelveket, sőt törekszenek annak teljes kiirtására is, megbélyegezve ezzel beszélőit. A nyelvjárását oly szépen beszélő kisgyermek bekerülve az iskolapadba nevetségesnek érzi megnyilvánulásait, társai netán megszégyenítik, csúfolják érte, s a gyermekben nem csupán az általa addig használt nyelv, de a nyelvet átadó közösség iránt is ambivalens érzések kerítik hatalmába. Hogyan lehet ez ellen tenni? Erre kínálnak megoldási lehetőségeket a következő tanulmányok: SINKOVICS BALÁZS: Az anyanyelv változatai magyarországi középiskolai tankönyvekben; KOLLÁTH ANNA: Kihívások és megoldások. Gondolatok a szlovéniai Muravidék kétnyelvű oktatásáról; CSERNICSKO ISTVAN: Új szemlelet – régi reflexek. Hogyan tehetjük hatékonyabbá a magyar anyanyelvi nevelést?

Sinkovics Balázs több hazai nyelvtankönyv vizsgálatára törekszik. Írásában meghatározza azokat az elveket (nyelvváltozatok ismerete és azok helyes használata, kommunikációs helyzetekhez való rugalmas és megfelelő alkalmazkodás) melyek mentén a tankönyveknek, és az oktatásnak szerveződnie kellene. Az általa vizsgált tankönyvekről általánosságban elmondható, hogy amennyiben foglalkoznak is a nyelvváltozatokkal, azokat leginkább értékszempontok szerint vizsgálják. Mindössze egyetlen bemutatott tankönyvben szerepel, hogy a nyelvváltozatok közül egyik sem jobb, vagy rosszabb a másiknál. Elégedetlenségét fejezi ki továbbá azzal kapcsolatban, hogy a nyelvtankönyvekből hiányoznak olyan alapvető tárgykörök, mint a szociolingvisztika vagy a nyelvi változatok összefonódása. Elsődleges célként az előítélet-mentes, egységes anyanyelvszemlélet kialakítását tűzi ki a szerző.

Kolláth Anna írása követendő példaként említi a szlovéniai kétnyelvű oktatást, mely a muravidéki szlovén – magyar kétnyelvű oktatás korrekt egymásra épüléséből áll. Az ilyen jellegű oktatás célja a kisebbségi nyelv megőrzése, a nyelvcsere elkerülési illetve visszaszorítása. Nyelvcseréről akkor beszélünk, ha a kisebbségi nyelvet beszélő feladja saját anyanyelvét s átveszi a többségi nyelvet, ez esetben magyar helyett szlovén lesz későbbi generációinak nyelve beszél. A tanulmány bemutatja számunkra a kétnyelvű oktatás lényegét, módszereit, annak menetét, hogyan valósulhat meg egyazon tanórán mindkét nyelv azonos arányú használata.

Végül a szerzőpáros egy tagjának Csernicskó Istvánnak tanulmánya valódi kézzel fogható megoldást kínál a nyelvváltozatok megőrzésére. Az előző két tanulmány alapgondolatát ötvözve a nyelvváltozatok megbecsülését hirdeti. Nem annak kioltására buzdít, hanem a standard nyelv megismertetésére, majd e kettő együttes használatára. Csernicskó hitvallása szerint a nyelvtanoktatás során nem kioltani kell a nyelvváltozatokat, hanem meg kell ismertetni a gyerekekkel a gyors kommunikációs helyzetfelismerést, és az ahhoz való igazodást. Pl.: amikor lakóhelyünkre látogatunk használjuk a nyelvváltozatunkat, viszont amikor bankba, hivatalba megyünk az elvárt standard nyelvet.

Az említett és röviden bemutatott tanulmányok viszonylag rövidek, lényegretörők és könnyen emészthetők. A kötetben szereplő további két tanulmány az elhivatottabb olvasóközönség számára lehet érdekes nyelvtörténeti, és szociolingvisztikai (társadalomnyelvészeti) szempontból. A fiatal kutatóknak, szakdolgozatíróknak mindenképpen tanulságos olvasmány lehet nem pusztán a tanulmányok tartalmát, hanem precíz irodalom és forrásjegyzékét tekintve is.

A szerzőről

Tolnai Tímea vagyok pécsi bölcsészhallgató. Magyar-tantervfejlesztő szakon tanulok, leginkább a nyelvészet és annak oktatással kapcsolatos kérdései foglalkoztatnak.