2011. március 30.

Könyvismertető: Karl Popper - Test és elme: Az interakció védelmében

Az okos mások hibáiból tanul, de azért legtöbben saját hibáinkból tanulunk. Most egy olyan könyvet ajánlunk olvasóink figyelmébe amely szembesít minket azzal a ténnyel hogy alapvetően problémákat oldunk meg, jól vagy rosszul, és ez köt minket össze, ezt tesz minket emberivé és ezért vagyunk többé-kevésbé racionálisak.  Olyan kérdésekre is választ kaphatunk hogy mi a nyelv szerepe a megismerés folyamatában és hogyan fejlődhetett ki egyáltalán ez a rendszer? Mindezt egy élvezetes, minden különösebb filozófiai előismeret nélkül is olvasható rövid kis kötetben találhatjuk meg.





2011. március 28.

Írástudók hajnala: innováció a médiában III. - Digitális mesék

Sorozatunkban továbbra is azt kutatjuk hogy miképp hat a digitális kor a Guttenberg-galaxisra. Nem a táblagépek és ekönyv olvasók harcáról fogunk szólni, hanem valami sokkal mélyebb dologról, arról miképp hat az új kor az íróra és az olvasóra. Az előző posztokban már foglalkoztunk azzal hogy a digitális korban hogyan néz ki egy szótár és mire jó azon kívül hogy egy-egy szó definícióját megadja, továbbá megvizsgáltuk hogy az adatok kora milyen kihívásokkal jár és milyen válaszok születtek erre. Most egy kicsit visszaveszünk a technikából és jó bölcsészekhez híven arra fókuszálunk hogy miképp viszonyulunk az új médiumhoz ill. miképp alakítja át ez narrációs technikáinkat.

2011. március 25.

Csináld magad helyesírás-ellenőrző program á la Google

Peter Norvig nagy sikerű esszéjét követve most saját helyesírás ellenőrzőt fogunk készíteni, mégpedig a Google megszokott javaslatainak mintájára. Ehhez viszont mi nem használjuk fel A magyar helyesírás szabályait, sőt semmilyen szabályt nem fogunk követni! Az adatok fognak minket vezetni utunkon. Itt nem törünk a kereskedelmi forgalomban és ingyenesen elérhető szoftverek babérjaira, csak az alapelveket szeretnénk bemutatni és egy kicsit bátorítani szeretnénk az olvasót hogy vágjon bele a programozás világába akkor is ha csak kevés előismerettel rendelkezik a területen.

2011. március 22.

Haskell Philosophy?

Hereby I announce my new blog on the foundations of logic, language and computation (yes, these things are considered to be parts of philosophy too - at least by me). I decided to start a separate blog because I'm going to write about highly technical and very specific topics maybe most of our readers don't find them interesting. But if you are into Haskell and maths applied to language, please have a look at Haskell Philosophy and read my first post about the reasons behind my new project.

2011. március 19.

Az Open Knowledge Foundation-ről

Raw data now! - szól Tim Berners-Lee jelmondata a sokak által kedvel TED előadáson. Már többször foglalkoztunk azzal hogy elárasztanak bennünket az adatok ami egyrészt jó, másfelől arra késztet minket hogy átgondoljuk eddigi metodológiánkat és felvegyük a lépést a korral, de egyben a demokráciákat is nagy feladat elé állítja ez a változás. Az Open Knowledge Foundation ezekre a változásokra próbál válaszokat találni és posztunkban ezeket mutatjuk be, annak apropóján hogy blogunk alapítója Zoli csatlakozott az alapítvány Open Data in Linguistics munkacsoportjához.


2011. március 15.

On the European Summer School in Logic, Language, and Information - an interview with Prof. Darja Fišer

The Association for Logic, Language and Computation has been organizing the European Summer School in Logic, Language and Information for 23 years. This year ESSLLI will be held in Ljubljana (1-12 August, 2011) and we would like to promote this terrific event here (and we urge our readers from the other side of the Atlantic to check the North-American sister event's web page for information about the NASSLLI  summer school).We interviewed Prof. Darja Fišer, the Chair of the Organizing Committee, on ESSLLI, and yes this is propaganda to the highest degree :-)

Könyvismertető: Robert D. van Valin Jr. An Introduction to Syntax

Van a nyelvészetnek egy olyan területe amit vagy nagyon szeret valaki, vagy nagyon utál: a szintaxis. Az azonban tagadhatatlan hogy a különböző nyelvészeti irányzatok a mondattan köré szerveződnek és a generatív elméletek ismerete kulcsfontosságú napjainkban is, hiszen ezekhez képest határozzák meg magukat az új elméletek is. A most bemutatásra kerülő kötet nem ígér többet mint egy belépőt a területre.


  • Robert D. van Valin Jr: An Introduction to Syntax
  • Cambridge University Press, 2001
  • 256 oldal







2011. március 9.

ESSLLI 2011: Why you should go to Ljubljana this year

Dan Lassiter, the chair of the 2011 ESSLLI Student Session, invites you to attend the 23rd European Summer School in Logic Language and Information
ESSLLI is a two-week summer school in logic, language, and computation held every year in a different location in Europe. This summer it's in beautiful Ljubljana, Slovenia. This will be my third ESSLLI in three years, and every year has been great, both educational and a lot of fun. You choose from a wide variety of courses in these areas: five per day, 1 and a half hours each, for one week, and then a new set of courses the second week. You're also allowed to move between courses if you like, so you aren't tied into any particular course when you register. You can find more info about ESSLLI and registration information here: http://esslli2011.ijs.si/.


Ismét a paradigmákról

Úgy tűnik tegnapi posztomra többen reagáltak, köszönöm szépen a leveleket (de megjegyezném hogy lehet kommentelni is ám!). Ugyanakkor elkövettem egy hibát, adottnak vettem hogy mindenki ismeri az általam csak gondolatindítónak említett vitát. Ezért most rövide összefoglalnám Gibson és Fedorenko érveit a grammatkalitási ítéletek ellene, ill Culicover és Jackendoff ellenérveit, no meg egy kicsit kiegészíteném a saját gondolataimmal a dolgot.


2011. március 8.

Kell-e nekünk paradigma?

A napokban érdekes vita bontakozott ki a twitterszférában Melodye Dye alias @moximer Let's stop mistaking 'thought experiments' for science posztja kapcsán. A régi racionalizmus vs empirizmus kérdés merült fel metodológiai köntösben: elfogadhatóak-e a nyelvész grammatikai ítéletei? Vannak akik kétségbe vonják a korpusznyelvészet korlátlan megbízhatóságát (pl @asayeed), mások szerint szigorúan empirista alapon kell állnunk (pl. Jeremy Kahn alias  @trochee - vele készített interjúnkat elolvashatod itt) én azonban amellett szeretnék röviden érvelni hogy a nyelvészet nem természettudomány, nem is lesz az soha és ez így jó!


2011. március 2.

Könyvismertető: Statistical Analysis with R

Nehéz jó kezdő könyvet találni azoknak akik egyszerre szeretnének megismerkedni mind az R nyelvvel, mind a statisztikával. Sokan (köztük én is) nem tartják jó ötletnek egyszerre beleugrani a két dologba (sőt, háromba, ha programozni se tud az illető), azonban a most bemutatásra kerülő kötet nagyon közel van az ideálishoz: azok akik már programoztak valaha (tudják mi az hogy változó, miért van egy függvénynek argumentuma, mik azok a kontroll struktúrák stb) és tisztában vannak a matematikai alapjaival (kb. nyolc általános és minimális érdeklődés) haszonnal forgathatják a könyvet.


  • John M. Quick: Statistical Analysis with R
  • Packt Publishing, 2010
  • 300 oldal