A nyelvi adat gyűjtése

A nyelvészeti eredmények leellenőrzése a tanulási folyamat egy fontos és szerintem elengedhetetlen kelléke. Vagy gondolatban teszünk kísérletet vagy segítségül hívhatunk más embereket, végül a számítógéphez is fordulhatunk. Bármely eljárást választjuk az adatgyűjtéshez, érdemes tisztában lenni a gyűjtési eljárás előnyeivel és hátrányaival. Posztomban ennek három módját ismertetem.



A nyelvészeti adatok gyűjtésének három általánosan elfogadott módja van (Kiefer 1985: 40-42 alapján).

1. Az introspekció, amikor a kutató a saját intuíciójára támaszkodva állít elő, konstruál példákat.

• a) Ennek a módszernek a legnagyobb előnye, hogy itt nem a megnyilatkozások kerülnek előtérbe, tehát nem azok a nyelvi adatok, amelyek már kimondásra vagy leírásra kerültek, hanem azok is, amelyek nyelvtanilag egyáltalán lehetséges! Ebből adódóan az introspekció mindig fontosabb a korpuszoknál, mert megmutatja a lehetséges konstrukciókat is.
• b) Hátránya éppen az előnyből származik. Például tudom, hogy milyen eredményt szeretnék kapni. Ez az előismeret befolyásolja az általam gyártott példamondatokat. De a gyártott konstrukciók tükrözheti az idiolektusomat (egyéni nyelvhasználat) is. Mindkettő olyan veszély, amelyet csak külső segítséggel lehet feloldani.

2. A második módszer a korpusz. Ez lehet elhangzott megnyilatkozások vagy leírt szövegek felhasználása.

• a) A módszer előnye elsősorban az, hogy a beszélőket, írókat tükrözi. Visszakereshető, így az eredményeinket mások is megismételhetik, helyes következtetésünk esetén azonos eredménnyel. A korpusszal nagyon jól lehet az általunk introspekció útján előállított lehetséges konstrukciókat megvizsgálni, hogy tényleg jellemzőek-e a beszélőkre, írókra, vagy csupán egyéni nyelvhasználatunkat tükrözi, vagy ami még rosszabb, hogy a kutatási célunk miatt válogattuk úgy az adatokat, hogy azok minket igazoljanak. De amiért napjainkban is nagy népszerűségnek örvend, hogy nagyon könnyű hozzáférni, akár mi magunk is előállíthatjuk.
• b) Hátránya, amiért nem lehet csak a korpuszokra támaszkodni: a nyelvi intuíció hiánya. Csak adatok állnak a rendelkezésünkre. Csak elhangzott/leírt megnyilatkozások. De akármekkorára növelnénk a felhasznált korpuszunk nagyságát, mivel az alkotható mondatok száma végtelen, így lehetetlen, hogy minden esetre megfelelő példát tudjon számunkra biztosítani.

3. Végül az utolsó módszer, amikor informánsoktól kérünk segítséget. Ez a módszer hasonlít legjobban a pszichológiai és szociológiai adatgyűjtéshez. Itt emberek egy jól összeválogatott csoportjától kérünk segítséget, döntést egy-egy alakban. Ők igen-nem válasszal elfogadják vagy tagadják.

• a) A módszer legnagyobb előnye, hogy kizárja az előző két módszer összes problémáját. Tehát kizárjuk a korpusz korlátozottságából és a kutató elfogódottságából fakadó összes hibát.
• b) Az informánsoktól való, tehát külső segítség kérése, hogy több embert megkérdezzünk, hogy egy vizsgálandó nyelvi adat helyes-e, ennek a valódi problémája főleg anyagi természetű. A fentebb bemutatott két adatgyűjtési eljárással szemben az informánsok bevonását meg kell szervezni, hogy az eredményeket ne befolyásolja az informánsok csoportja.

Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy lehetőleg mindhárom adatgyűjtési eljárást kell használni, ekkor lehetünk a legbiztosabbak abban, hogy az adatokból kinyert általánosításaink, szabályaink valóban megfelelnek a valóságnak, a nyelv valódi szabályszerűségeire, jellemvonásaira bukkantunk.

Kiefer Ferenc: A nyelvtudomány néhány tudományelméleti – módszertani kérdése. I. rész. In: Tertium non datur 2, 1985. 37–66.