Bölcsészek; kulcs a sikerhez

MIközben a magyar ugaron leépítik a humán- és társadalomtudományokat, addig a világ szerencsésebb felén azt láthatjuk, hogy a siker titka pont bennük rejlik. A kontinentális Európában mindenki vakargatja a fejét, ha valaki nem tradícionális háttérrel kerül az IT világába és elterjedt tévhit hogy kell pár jó mérnök, erős sales és marketing csapat, valami kis lean startup izé és veszik majd a terméket mint a cukrot. Érdekes megfigyelni, hogy az igazán sikeres vállalkozásoknál még egy összetevő akad, ez pediglen a bölcsészek.

Kezdjük Marissa Mayer BiblioTech előadásával. Röviden, Mayer a Stanford Symbolic Systems szakán végzett, erről kerül ki a Silicon Valley újítóinak java. A szakot a filozófia tanszék(!) igazgatja, a tantervben a kognitívtudomány, a nyelvészet, a filozófia és a számítástudomány egyenlő arányban jelen az alapozás során, majd lehet szakosodni. Külön érdekesség, hogy itt született meg a HCI mint külön terület. Mayer is kiemeli, hogy különösen hasznosnak bizonyult számára, hogy alapszinten megismerkedett az empirikus adatgyűjtéssel.

Damon Horowitz a Google-nél spéci titulust visel, in-house philosopher és director of engineering egyben. Horowitz egy kiemelkedően sikeres tech karriert hagyott ott, hogy a Stanfordon filozófiából szerezzen PhD fokozatot. Horowitz útja érdekes, hallgató korában kacérkodott a filozófiával, de mivel ott nem igazán találkozhatunk, inkább a konkrét megoldást kínáló mesterséges intelligencia felé indult. Sok sikeres vállalkozás után rájött, a mesterséges intelligencia nagyon behatárolt és nem tud mindent megoldani, ezért visszatért az origóhoz. Horowtiz mára visszatért a technológiához, de úgy látja, alapvetően megváltozott a hozzáállása. Az Aardvark közösségi kereső (social search engine) megalkotását is ezen élménye ihlette.

Ma a big data korában alapvető etikai kérdések is felmerülnek. Horowitz feladata a Google-nél részben az, hogy ezekkel is foglalkozzon.TED előadása rávilágít arra, hogy nem csak az a kérdés hogy mit csinálhatunk meg, hanem hogy meg kell-e tennünk azt amit a technológia lehetővé tesz.

Hamár a big data előjött, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy miről is szoktak szólni ezek az adatok. Általában emberekről - felhasználó és/vagy vásárlók néven is ismertek - akik megértésére bizony régóta törekszenek azok a fránya társadalomtudósok. Vassünk egy pillantást a Microsoft Research vagy a Yahoo! Research oldalaira és vegyük észre hogy a (computational) social science, (experimental) economics témák külön projekteket és kutatócsoportokat is megérnek. A data science közösség meghatározó emberei között sok társadalomtudós akad, gondoljunk pl. Drew Conway-ra és John Miles White-ra (az O'Reilly-nél megjelent Machine Learning for Hackers és Bandit Algorithms for Website Optimization siker könyvek szerzői). Mivel általában struktúrálatlan (szöveges) adatokkal dolgoznak a szakik, megnövekedett az igény az ún. data curation iránt. Ezt általában korpusznyelvészek végzik, jó példa erre a Factual.

A Lajtától nyugatra a Stanford Symbolic Systems programja mellett nagy hangsúlyf fektet az interdiszciplinaritásra többek között a CMU (mind a language technology, mind a philosophy, mind pedig a machine learning department) és az MIT Media Lab. Európai példák is akadnak, mint az amszterdami ILLC, a Saarbrücken-i Department of Computational Linguistics and Phonetics, a leuveni mesterséges intelligencia kutatók és a University of Endinburgh-ön a School of Informatics cognitive science képzése. A "sima" bölcsészeten belül is egyre elterjedtebb a digitális bölcsészet (érdemes megnézni Ted Underwood és Scott Weingart blogjait és a THATCamp mozgalom oldalát), a társadalomtudományok körében pedig megjelent a computational social science irányzat.

Nem szabad megfeledkeznünk az adatújságírásról sem. A Guardian Data blog, a New York Times graphics department, a Prismatic és a Circa mind-mind olyan mixet alkot és teremt valami újat, ami lehetetlen lenne a diszciplináris határok átlépése nélkül. 

A humán tudományokon nevelkedett szakemberek nem törnek a mérnökök és a üzletitudományok művelőinek babérjaira. Ezzel a kis írással csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy helyük van minden olyan csapatban ami tényleg nagyra tör. Az igazi innováció átlép a bevett határokon, ebben segíthetnek a bölcsészek. Sajnos az angolszász kultúrkörön kívül nem igazán jellemző ez az interdiszciplinaritás, hazánkban pedig különösen elterjedtt a merev, poroszos tudományfelosztás még az amúgy magát haladónak gondoló tech világban is.

Könyvismertető: Digital_Humanities (ingyenes e-könyv)

A digitális bölcsészet iránt még csak érdeklődők és a területen otthonosan mozgók számára is hasznos kiadvány a Digital_Humanities, mely elektronikus verziója ingyen letölthető. 

• Peter Lunenfeld, Anne Burdick, Johanna Drucker, Todd Presner, Jeffrey Schnapp: Digital_Humanities
• MIT Press, 2012
• 153 oldal
• Open Access Edition (pdf)

Az MIT Press beharangozója remekül összefoglalja miről olvashatunk:

Digital_Humanities is a compact, game-changing report on the state of contemporary knowledge production. Answering the question, “What is digital humanities?,” it provides an in-depth examination of an emerging field. This collaboratively authored and visually compelling volume explores methodologies and techniques unfamiliar to traditional modes of humanistic inquiry--including geospatial analysis, data mining, corpus linguistics, visualization, and simulation--to show their relevance for contemporary culture.
Included are chapters on the basics, on emerging methods and genres, and on the social life of the digital humanities, along with “case studies,” “provocations,” and “advisories.” These persuasively crafted interventions offer a descriptive toolkit for anyone involved in the design, production, oversight, and review of digital projects. The authors argue that the digital humanities offers a revitalization of the liberal arts tradition in the electronically inflected, design-driven, multimedia language of the twenty-first century.

Nagyon kellemesen olvasható a kötet, bölcsészeknek inspirációt ad a technológia elsajátításához, IT felől érkezőknek pedig megmutatja mi mindenre lehet/lehetne használni a technológiát.

Digitális bölcsészet MA a Pázmányon

Az országban egyedül a PPKE BTK-n szeptemberben ismét indul MA szintű számítógépes nyelvész képzés 'digitális bölcsészet: számítógépes szakirány' néven. Az nyelvészeti órákat a PPKE BTK-n tartják , az informatikai órákat pedig a PPKE ITK-n. A szakirányfelelősök: Prószéky Gábor egy. tanár és Surányi Balázs egy. tanár okt. 16-án du. 5-6 között szaktájékoztatót tartanak.

Helyszín: PPKE BTK, Piliscsaba, Egyetem u. 1. Ambrosianum épület, 220-as terem.

További információk: http://www.btk.ppke.hu/karunkrol/intezetek-tanszekek/angol-amerikai-intezet/elmeleti-nyelveszet-tanszek/hirek/digitalis-bolcseszet-ma-4.html

Szösszenet - Szakzsargon, avagy értelmezési lehetőségek bölcsészek nélkül

Zoli írásán felbuzdulva, én magam is késztetést éreztem, hogy kiálljak bölcsésztársaim mellett, s felhívjam a figyelmet a funkcionális analfabetizmus egyre terjedő jelenségére. Pedagógus-bölcsész révén sokszor szembesülök a társadalmunkon egyre inkább úrrá levő közönnyel a nyelvi formákkal szemben, amiket a homályosan fogalmazók, két(es) értelmű mondatokat alkalmazók jobbára ki is használnak.

Digitális tanulásszervezés

Napjaink pedagógusai már nem a katedrán megtestesülő két lábon járó tudást jelképezik, sokkal többet annál: szervezők, koordinátorok, menedzserek, sőt mini-informatikusok is. A 21. század modern vívmányai a hétköznapokban is, így az oktatás színterein is egyre nagyobb teret hódítanak. A kakaó-biztos óvodai számítógépek után megjelentek a digitális táblák, a füzetet lassan leváltja a modern palatábla, s a tankönyveket a digitális tananyag. A pedagógusnak alkalmazkodnia kell a társadalom változó elvárásaihoz, s kompetenssé kell válnia a digitális környezet kialakításában. Ehhez szeretnék egy kis segítséget nyújtani.

Digitális bölcsészet - új blog indult

Kalcsó Gyula,  a Digitális bölcsészet blog szerzőjének vendégposztja

Az, hogy az utóbbi években a nemzetközi tudományos életben felmerült az igény a különböző bölcsészettudományi területeken használt számítástechnikai eszközök közös kutatására, valamint a közös módszertan kidolgozására, sőt: önálló területté fejlesztésére, nyilván annak köszönhető, hogy a mennyiségi növekedés átcsapott minőségibe. Annyi új eszközt, eljárást, módszert dolgoztak már ki ezen a területen, hogy elkezdett önálló életet élni, és a korábban nyelvészként, irodalmárként, könyvtárosként tevékenykedő kutatók egyre inkább DH-szakembernek számítottak, akik már nem is annyira az eredeti tudományterületük, hanem az új "transzdiszciplína" (l. lejjebb) szakértői lettek. Kialakult a digital humanitiesnek (DH) nevezett terület.

Google Ngram Viewer - Mi a szösz az?

A Google Labs mostanában indította el Books Ngram Viewer szolgáltatását és megjelntek a legkülönbözőbb "elemzések" mindenhol - még a print HVG-ben is találtam! Arról viszont kevés szó esik hogy mit is takar tkp. ez a szolgáltatás, miért indította el a Google, mi egyáltalán az az ngram (vagy jobban mondva n-gram) és mire jó ez azon kívül hogy szép grafikont rajzolunk.

Mire jó a digitális bölcsészet?

Nem rég értesültünk arról hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán digitális bölcsészet MA képzés indul. Az érdeklődőket egy ismertetővel várják december 7-én 5 órától Piliscsabán (a szakleírást itt található, ezen kívül Debrecenben is lehet ilyen képzésre jelentkezni és ott van digitális bölcsészeti központ is - habár honlap nélkül, ami furcsa).  A hír kapcsán érdemes egy kicsit körüljárni mi is az a digitális bölcsészet, mire jó és mennyiben kapcsolódnak a magyar kezdeményezések a nemzetközi irányhoz.

Szöveges információk vizualizációja Gephi és az AlchemyAPI segítségével

Már sokszor szóltunk róla hogy érdekel minket miként is lehet egy szöveget vizualizálni. Persze az első kézenfekvő válasz erre a régi jó öreg Zipf-törvény alapján rajzolt szógyakoriság (ami nekem már egészen kis korom óta a kedvencem), illetve a bigram és n-gram táblák, esetleg szófajok alapján egy piechart. De lehet-e mélyebbre menni ennél? Kelle-e? A második kérdésre én sem tudom a választ, de az elsőre már határozott igen a válasz! Minden különösebb programozási ismeret nélkül betekintést nyerhetünk a szövegek egy mélyebb rétegébe, azonban sajnos anyanyelvünkön ezt még nem tehetjük meg.

A New York Times és a Guardian API-k használata

Ahogy az előző posztokban említettem sokan reménykednek abban hogy a neten összegyűlt hatalmas adat mennyiség betekintést nyújthat abba hogyan is működik a nyelv. Habár sokat segíthet ha rengeteg adattal rendelkezünk, ennek vannak határai - ahogy erre pl Kilgariff is rámutatott. Nem is beszélve a technikai és jogi korlátokról.

The Anxiety of Digital Humanities

A guest post by Toma Tasovac

Digital humanities is an anxiety-ridden set of practices at the intersection of humanities research and computer technology. But the worst thing that could befall DH is forced collective psychotherapy or free prescriptions for Prozac. As long as we are anxious, we will try to find new and interesting things to do.

Zoltan asked me to write a post about my work in field of digital humanities (DH) and I am happy to do so. Not because I know ahead of time what I will say, but because thinking about one's own work -- and by thinking, i mean: reasoning more or less comprehensibly, without necessarily writing a multi-volume, self-aggrandizing novel -- is a fun and useful exercise. Mostly for myself.

DH is an anxiety-ridden set of practices at the intersection of humanities research and computer technology. It is an exciting but troubled discipline-in-the-making, uncertain about its own boundaries and purpose. Is it a field or a fad? Does it have a future or is it the future? Is it "emerging" or simply "peripheral"? Practitioners of DH are no weirder than your average academic (who is, by the standards of the "outside world" already pretty weird), but I think that an average DHer hears more voices in their head than a typical Slavist, for instance. With some notable exceptions.

The DH community is obsessed with trying to justify what it is that they are doing. A great deal of that soul-searching is unfortunately not very soulful: it is prompted by academic power games, grant opportunities and vicious self-promotion. But some aspects of this disciplinary (and sometimes undisciplined) introspection are fascinating: What should we do with a million books? Is there such a thing as a philosophy of text encoding? What are the limits of digital representation? What is digital history?

Academia in general is anxiety central: a place where insecure and often snobbish people disguise their distaste for manual labor as a kind of intellectual and quasi-moral superiority. The anxiety of digital humanities, however, is better: it is the anxiety about the very basics of professional intellectual work and models of representation and self-representation. Not being entirely certain about one's status or level of academic acceptance keeps one alert, active and safely tucked away from the oceanic feeling of complacency. That is why the worst thing that could happen to DH is forced collective psychotherapy or free prescriptions for Prozac. As long as we are anxious, we will try to find new and interesting things to do.

In my own work, I focus on a traditional tool of humanistic research: the dictionary, both as a material object, cultural product and a model of language. In lexicographic literature, you will find very little anxiety about what a dictionary is: it is usually defined as a list of words with some kind of explanation attached to them. For me, however, the dictionary is first and foremost a kind of text. As such, it is already a problem: a meaning potential that can be realized though its use, but also a field of contradictions that can not always be reconciled. That is why my work is focused on the interplay between electronic textuality and our notion of what a dictionary is (and ought to be). I am exploring ways in which the methods of digital humanities and digital libraries could alter our idea of what a dictionary can (and should) do.

At the Belgrade Center for Digital Humanities, we are working on a Wordnet-based bilingualized Serbian-English dictionary that will be deployed as a web service to interact with digital libraries. That project is called Transpoetika. We have also started digitalizing Serbian historical dictionaries with the goal of exploring the creation of a Serbian meta-dictionary. I am interested not only in the interaction of digital texts and digital dictionaries, but also in lexicographic serendipity: the Transpoetika dictionary, for instance, uses Twitter feeds as sources of "live quotes" and tagged Flickr images as on-the-fly illustration. Our experiment in lexicographic community-building called Reklakaza.la ("Hearsay") has drawn more than 22,000 fans on Facebook.

And, still, we are only at the very beginning. I have no idea how far we will be able to go and where we will end up. I don't know which of our experiments will be successful and which will fail: lexicographic text mining or dictionary visualizations? Spatial mappings of the lexicon or ludic explorations of the dictionary's narrative potential? What I do know for certain is that I have become good friends with my own anxiety and that I plan to keep that relationship going as long as I can.

Digital humanities should embrace their anxiety, too.

About the author
Toma Tasovac has a B.A. in Russian Literature from Harvard and M.A. in Comparative Literature from Princeton. He is the director of the Belgrade Center for Digital Humanities, a media trainer for DW-Akademie in Berlin and Bon, and a self-proclaimed dictionary freak. He meddles into all sorts of things, mostly digital.